Bor Mámor Bénye

Szerda táján rossz érzés ébredt a gyomrom körül. Biztos nem véletlen, hogy a sok bennmaradt stressz a gyomrot támadja meg leghamarabb. Érdemes lenne nagyobb jelentőséget adni a "gombóc van a gyomromban" érzésnek. Szóval szerdán jött egy bizonytalan érzés, hogy nincs szállásom. Ennek az érzésnek nem feltétlenül kellett volna jönnie, de jött. Néhány hete már egyszer megtörtént ez. Akkor néhány telefon után sikerült egy ágyat szereznem Erdőbényén, ami megnyugtatott. Gondoltam, most is tartozom ennek a kis megbúvó rossz érzésnek, hogy néhány ellenőrző hívást megeresszek.

Megtettem.

Jól tettem!

A van egy ágyam Erdőbényén mítosz egy másodperc alatt szertefoszlott. Ahogy az érzés is, hogy nekem mennem kéne-e a Bor Mámor Bényére, vagy sem. Hűen ahhoz a hagyományomhoz, hogy az életem sokkal inkább a meg nem hozott döntésekből áll, mintsem a meghozottakból, magamban már lemondtam az utazásról. Tényként könyvelve el: a pincefesztiválnak nincs szüksége rám.

Még jó, hogy vannak olyan emberek, akiknek az élete a meghozott döntésekről szól. Ők nem tudják értelmezni az én tunyaságomat. Az a vicces az ő viszonyukban az én tunyaságomhoz, hogy képesek teljesen más aspektust adni a cselekedeteimnek. Olyan aspektust, ami szimplán nevetségessé teszi a döntéseimet, avagy a nemdöntéseimet.

- Ne viccelj! Fogd magad, gyere le, aztán majd alszol valahol! - mondta a meghozott döntéses ember.

Így is lett. Fogtam a kisfiamat, Benedeket, feldobtam a hátamra, és péntek este elmentünk Erdőbényére. Ott már nagy volt a sürgés-forgás. Mindenki a másnapi fesztiválra készült. Feszültség volt a levegőben. A főeseményt megelőző utolsó pillanatok feszültsége. Az a feszültség, hogy te nem tehetsz többet a sikerért, csak hogy mindent a terveknek megfelelően próbálsz végrehajtani. De mikor látod, hogy nem minden megy a tervek szerint, olyan stresszfröccsöt kapsz az amúgy felfokozott idegállapotodban, hogy hirtelen úgy látod, semmi nem megy a tervek szerint.

Fura volt ezt külső betolakodóként látni. Általában az ilyen projektek kellős közepében vagyok, az idegesség góc központjában. Olyankor nem látom önmagam, és nem is szeretném, ha valaki egy tükröt állítana elém, hogy "na tessék: így nézel ki a stresszfröccs közepén". Olyankor szinte csupán néhány másodpercre vagyok a teljes összeomlástól. Görcsösen kapaszkodom abba a mítoszba, hogy olyankor pont erre a stresszfröccs által felfokozott adrenalinszintre van szükségem, és ebben lehet is némi igazság.

Pedig külső betolakodóként látni, hogy a folyamatok akkor is a fesztivál többé-kevésbé sikeres lebonyolításához vezetnek, ha mi a teljes összeomlás szélén vagyunk. Van egy megmagyarázhatatlan lélektana a dolgoknak - azt természetesen nem feledve, hogy bármihez is tökéletes elkötelezettség és megalkuvás nélküli munka kell. Mégis, egy projekt képes az első pillanattól kezdve sikerre ítéltetni, vagy akár bukásra. Rengeteg objektív eleme van persze annak, hogy a dolgok lélektana milyen irányt vesz. Hogy jó-e az ötlet, érdekel-e másokat, a személyes meggyőzés ereje, és még sorolhatnám. Mégis láttunk már jó ötleteket elbukni, vagy becsődölni a kiváló meggyőzőerőt.

A Bor Mámor Bénye az első pillanattól kezdve sikerre volt ítélve. Ahogy meghallottam ezt a három szót, kétség nem volt bennem, hogy ez egy többihez hasonlítani nem akaró borfesztivál lesz. Ezzel a meggyőződéssel a lelkemben még nagyobb volt a megnyugvás bennem, mikor megérkeztem Erdőbényére. A kontraszt is nagyobb volt ettől az emberek feszült rohangálása és az én meggyőződésem közt. Néhányukkal azt feszegettük, hogy másnap mennyi látogató várható. Az én számom volt a legalacsonyabb, de valahogy az volt az érzésem, hogy nem számít mennyien jönnek. Csak az számít, hogy aki idejön, az majd biztosan jól érzi magát.

Estére aztán nagy dínom-dánom kerekedett a rendezők között. Azt hiszem, addigra mindenki szabadulni akart már a felkészülés keltette feszültségtől. Kóstolgatták a boraikat, nem keveset. Az pedig keveredett az adrenalinnal. A többit már el lehet képzelni. A "majd csak elalszunk valahol" projekt végül a Homonna borbárjában végződött. A Homonna az a borász, akinek az élete a meghozott döntésekről szól. Nagy szíve van annak az embernek. Amolyan Matula bácsi 35 éves kiadásban. Márton fiam (Tonka) nála dolgozott a nyáron, és bár Matula megmutatta neki a munka keményebb oldalát, Tonka a fesztivál előtt mindenképp szeretett volna visszamenni hozzá. Segített ő is az előkészületekben.

Szóval, a terv az volt, hogy a borbárban alszunk matracon. Az én medvényi termetemnek már ez sem kicsi kihívás, de úgy voltam vele, hogy mindenképpen meg akarok küzdeni ezzel a nehézséggel. Milyen nehézség ez ahhoz képest, amivel az itt élő embereknek olykor meg kell küzdenie. Majd a hátizsákom lesz a párnám. Jó ég! Hogy elkényeztetett a városi élet. Amivel nem számoltam, az a rendezők és vendégeik vérében keveredő alkohol és adrenalin hatása. Ravasz egy keverék ez, ami háromig tartotta a lelket a mulatozó, nevetésből artikulálatlan rikácsolást formáló, az ital tudatszűkítő hatásától buta rímeket faragó törzsgárdában. A legviccesebb poénjuk az volt, hogy egy építész társukat elnevezték "épisztésnek". Azt hiszem, azon az estén 425ezerszer hallottam ezt a nevet, nem lehet semmit eléggé túlspillázni alapon.

Mondanom sem kell, a rímfaragás helyszíne a borbár volt. Matula kapcsolt legkorábban, így háromkor kirúgta a vidámkodókat. Csak ennek köszönhetjük, hogy a fesztivál előtti éjszakán sikerült 4 órát aludni egy matracon, hátizsákkal a fejem alatt, Tonkával és Benivel az oldalamon.