Messziről nehezebb

Hiányzott nagyon. A kis buksi feje, a kusza vastag szemöldöke, a Manyitól örökölt kis mélyedés a szája szegletében, az az utánozhatatlanul távolba révedő szeme, az a mi-sem-természetesebb versenystílusa, hogy mindent magától tanul, és hogy a legváratlanabb helyzetekben hozza ki magából a maximumot. Nyugodt, hallgatag, elmélyed a gondolataiban. Verseny alatt felerősödnek belső monológjai, amiket egészen pici kora mondogat magában. Szeretnék belehallgatni, de oda nem enged be senkit. Engem sem, vagy talán épp engem nem. Akárhányadik is lehet, nekem nem számít! Nekem pont az a helyezés lesz az álomhelyezés, a csoda, ami csak az életemben történhet. Jó őt boldognak látni. Boldognak akarom látni őt. Vagy akár csak hallani a kis izgatott hangját a telefonban. Olvasni a kis üzenetét, hogy most nem tud velem beszélni, mert nagyon izgul.
Az első versenye volt, ahol nem voltam...