Sportszülő

Ifjúkoromban versenysportoló voltam. Azt a világot egy nagyon fura miliő veszi körül. A tömeg-izzadságszag émelyítő parfümériája keveredik a levegőben a félelem szagával. Minden versenyen ugyanazok az unott-megszokott arcok. A bírók kopottas, kék zakója, az edzők levegőt hasító sikítása, na és a szülők. Sportapuka siratja rég dugába dőlt gyermekkori sportálmait keserű könnyeit fia sportkarrierjére csepegtetve. Gyermekként is nagyon könnyű volt őket felismerni. Vadállati ösztönök színezték véresre szemüket. Érezni lehetett, hogy bárkit képesek lennének apró véres cafatokra tépni, ha csak sandán merészelnek rápillantani az ő sarjukra. Nincs az az isten, bíró, ellenfél, vagy edző, aki megfékezhetné a bennük lakozó dühöngő vadállatot.

Rég abbahagytam már a sportot, így évtizedek óta nem találkoztam ilyen emberekkel. Benedek gokart versenyein nem is a velük való újbóli találkozás hatott rám elemi erővel. Annál sokkal letaglózóbb volt, amikor magamban is felfedezni véltem ezt a bennem lakozó ösztönlényt. Igen, bármennyire is szégyenlem, én is ordítva védtem Benedeket a másik szülő támadásaitól, ha kellett, vagy legalábbis úgy éreztem, hogy kell. Mohón vágytam Beni sikereit, szorgalmasan mértem minden egyes köridejét, és minden eszközt felhasználtam arra, hogy nagyobb teljesítményre sarkalljam őt.

Pedig Benedeknek nincs erre szüksége. Vagy legalábbis nem erre van szüksége. Egyszerűen csak mellette kell lennem sikereiben, vagy kudarcaiban. Nem kell ezer tanáccsal ellátnom, mert senki nem tudja jobban, hogy mit kell tennie a pályán a fejlődésért, mint ő. Ő ül ott a gokartban, nem én. Sokkal jobban ismeri a pályát, ellenfeleit, saját határait, mint én. Meghallgathatom, beszélgethetek vele, de nem kell annál is nagyobb nyomás alá helyeznem saját feszültségem kivetítésével, mint amit alapvetően a versenyizgalom okoz neki. Az teszi őt szabaddá, hogy azt csinálhatja, amit szeret. Teljesen felesleges hát bármiféle további nyomás.

A mai verseny alatt ezt még tudatosan nem ismertem fel. Csupán azt éreztem, hogy egy kizökkenthetetlen nyugalom kerít hatalmába. Most mosolyogva nézem a rohangászó apukákat, akik a pálya legmagasabb pontját keresik, hogy olyan videofelvételt készíthessenek, amin minden fiúk ellen elkövetett szabálytalanság jól látható. Hogy aztán videóról kielemezhessék... Nem veszem körül Benit jelentős alkatommal, hogy megvédjem őt a támadásoktól, és no lám, nem is támadja senki. Nem elemezgetem fiammal legjobb köridőit, mert tudom: a megfelelő pillanatban majd úgy is a legjobbat hozza ki magából. Jó ez a nyugalom! Így marad kis idő a fotózásra.

heloimi