Elhalványult polaroid

Kemény harcot folytatok a létért. Befagyott demarkációs vonalak. Végeláthatatlan lövészárkok. Most jól jön Misi tanácsa, amit még néhány éve adott, egy közös álomprojektünkkel kapcsolatban. "Néha hagyd el lövészárkodat és menj fel egy domb tetejére. Onnan aztán vess egy pillantást a tájra. Egészen másként fogod látni a helyzetet, mint a lövészárokból."

Az egyik oldalon a megélhetés társadalmi elvárásokra épülő makacs és meglehetősen földhözragadt hadserege feni fogát az ellenségre. Kétségtelenül ő az agresszor. Olykor kémeket küld a csatamezőre. Nem is annyira kémek ők, mint inkább hitüket mélyen a rendszerbe vető Amway-ügynökök. Folyamatosan bombáznak ellenállhatatlan ajánlataikkal - persze azokat csak ők gondolják ellenállhatatlanoknak. Gonoszul magabiztos hangon suttogják a fülembe a jól bevált receptet, ami karikacsapásra megoldja megélhetési gondjaim. Egy jó állás csupán, ami biztos jövőt és magas fizetést biztosít. Apu katonásan megfeszített dereka vagyok. Nem akarom elhinni, hogy erre születtem a földre.

A szemben lévő lövészárokban nagy a megosztottság. A felek egyetlen dologban értenek csupán egyet: önállóan kell megtalálni az utat az "abból éljünk, amit szeretünk csinálni" felé. Ezen túl két táborra szakad a csapat. Az egyik elit alakulat megelégszik azzal, ami van. Járt utat a járatlanért sosem hagy el. A múlt felépített értekeit félti. Ha már egyszer van valami, amit bennünk a környezetünk értékel, miért ne aknáznánk ki azt?! És valóban, igen nagy a kísértés. Legalább akkora, mint a kétely. Mi van, ha a járt út nem elég jó nekem? Mi van, ha ezen az úton nem azért indultam el, mert el akartam indulni? Akárhogy is, ezzel az úttal valamiért állandóan bajom van.

A másik csapat a jó oldalon egy álomról mesél. Egy olyan álomról, aminek a megvalósításáért érdemes e földre születni, érdemes távol tartani magam a megalkuvásoktól, amiért érdemes harcolni. "I'm gonna buy a gun and start a war, if you can tell me something worth fighting for." Ennek az álomnak léteznie kell. Különben mi értelme ennek az egésznek?! Miért nem látom, vagy miért nem emlékszem rá? Csak egy fénykép van az emlékeimben, ami egy régi ócska kerti asztalkán hever. Néha meglibbenti a szél, hátára fordul, majd újra a színére. Nem látszik már rajta semmi, csak kifakult fehér háttér. Pedig valaminek kellett rajta lennie! Különben mi értelme ennek az egésznek?!